P. Kende: Otthon a közösség által / At Home through The Fellowship

Luk 24:13-16 ¹³És íme azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus. ¹⁴És beszélgetének magok közt mindazokról, amik történtek. ¹⁵És lőn, hogy amint beszélgetének és egymástól kérdezősködének, maga Jézus hozzájuk menvén, velük együtt megy vala az úton. ¹⁶De az ő szemeik visszatartóztatának, hogy őt meg ne ismerjék.

Két hívő megy valahova és beszélgetnek. A kérdés az, hogy közösségben vannak-e. Közösség-e az, ami közöttük van? Nem szükségszerűen. Ez érdekes. Amikor azt mondjuk, hogy közösség, akkor azt gondolom, hogy amikor beszélgetünk ketten, akkor az bizonyára közösség. Azért, mert hívők vagyunk Krisztusban és ha kommunikálunk, akkor az bizonyára közösség, ahogy az Írás meghatározza. Viszont nem szükségszerűen az. Megvan a lehetőség, de nem biztos, hogy közösség. Miért? Azért, mert vannak dolgok, amik akadályozzák a közösséget. Mi a közösség?

Az első, ami feltűnik, hogy nem ismerték fel Jézust. Ez nem annyira meglepő, mert Márk 16:12 azt mondja, hogy Jézus másik formában, másik alakban jött hozzájuk. Feltámadott teste volt, nem olyan volt, mint mi. Másként működtek a dolgok, képes volt átmenni egy falon. Erre sok mindenki képes, csak Nála nem tört át a fal. :-) Más volt. Úgyhogy nem ismerték fel. Miért? Ez érdekes.

Mellesleg, imádkozzunk emberekért, akik soha nem jártak itt. Imádkozzunk, hogy ők legyenek többen istentiszteleten. Nem mi annyira kevesen, hanem ők többen. :-) Mert az embereknek, hallaniuk kell az evangéliumot, és ez nagyszerű hely arra.

Ezek az emberek Jézussal voltak, de nem ismerték fel. Mi, akik hívők vagyunk, mi vagyunk azok, akik felismerik Jézus jelenlétét. Ez olyasvalami, amit csak mi látunk.

2Kor 4. Van néhány dolog, amit felismerünk hívőként. Nem feltétlenül azonnal, ahogy megtérünk, nem garantált, hogy azonnal látom ezeket, de ha megyek az Úrral, akkor egy idő után felismerem ezeket.

2Kor 4:7a  Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van

Ez rólunk szól, és Isten bennünk rejlő életéről. Nagyon is felismerem a cserépedényt, látom, hogy elégtelen vagyok, látom, hogy gyenge vagyok, látom, hogy ostoba vagyok sokszor, de felismerem a kincset is. Ha hívő vagy, akkor felismered, hogy van benned egy kincs Istentől. Az Ő természete, az Ő élete. Valami vadonatúj, ami növekszik. Ez az egyik, amit felismerünk.

2Kor 4:8-9  ⁸Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; ⁹Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk;

Ez a második, amit felismerünk. Felismerjük, hogy van egy megpróbáltatás az életünkben. Vannak hívők, akik úgy próbálnak tenni, mintha nem lenne próbatétel az életünkben, mintha mindig minden rózsás lenne. Pál nem ilyen kereszténységet élt a jelek szerint.

Felismerjük a kincset és aztán felismerjük a próbatételt is, de nem kell azt hazudni, hogy könnyű. Csak azért, mert hívő vagy, nem kell azt hazudnod, hogy semmi problémád vele. Amiket itt Pál leír, azok fájdalmas szavak: nyomorgatás, üldöztetés, kétségeskedés. Ezek fájdalmas és komoly szavak. A próbatétel nehéz tud lenni, és van az életünkben. Ami más – mert mindenkinek vannak nehézségei az életben –, hogy most van célja. Ez a harmadik, amit felismerünk:

2Kor 4:10 Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.

A próbatételeknek értelmük van az életünkben. Róma 5:3 növekedést hoznak az életünkbe. Kimunkálnak valamit az életünkben. Ezt felismerjük. Ez olyasvalami, amit látunk, hogy Krisztus jön ki az életünkből. Úgy is szeretjük mondani, hogy ott van a cserépedényben a kincs, és aztán a próbatétel összetöri az edényt. Azt nem szeretjük, de aztán látszik a kincs. Ez nagyszerű. Ez az, hogy célja van; ez az, hogy értelme van.

Nem hiábavaló, amin keresztülmész, hanem azért van, hogy Jézus élete is látható legyen a mi testünkben. Ez bátorító: felismerni Jézus valóságát. Ezért kell folytatni. Ezért érdemes továbbmenni.

Nagyon sok hívő bízik az Úrban, egyszer Rá bízza a szívét, aztán jön egy próbatétel és elfordul. Nem folytatja tovább. Lehet, még mindig eljár a gyülekezetbe, lehet, hogy még mindig szolgál valamit, tesz valamit, de a szívében megszűnt imádkozni, megszűnt hinni, Róma 12:12. Megszűnt kitartónak lenni, és akkor igazán nem folytatja. Hiába van itt, hiába nyitja ki a bibliáját, mert az nem szól hozzá. Azért, mert megállt igazából a szívében. Azt mondta: „Ebből nem lesz semmi. Nem bízhatok Istenben, nem járhatok Ővele.”

Ha megállsz, az első, a második, az ötödik, a tízedik, a századik próbatételnél, ha megszűnsz bízni, ha megszűnsz kérni, ha megszűnsz hinni, akkor elveszítesz valami fontosat. Akkor lehet, hogy nem tanulod meg felismerni Krisztusnak a valóságát benned. Akkor lehet, hogy nem tanulod meg látni, hogy a próbatételnek növekedés az eredménye.

Isten mentsen, hogy végigcsináljuk a mozdulatsorokat, mindent, amit kell, de a szívemben ne legyen ott ez a bizalom! Mert akkor elmulasztom ezt a nagyszerű kijelentést, hogy Krisztus ott van az életemben, és meg is látszhat mindenki előtt.

Ők ketten mennek és beszélgetnek maguk közt, Luk 24-ben. Beszélgetnek maguk közt, csak beszélgetnek, beszélgetnek,…, de mi a valóság, amiben ők élnek? Mit látnak maguk körül? Hogyan gondolkodnak a valóságról? Mit gondolnak? Azt gondolják: Jézus halott. „Jézus halott!” Nincs hitük. Semmi hit.

Beszélgetnek. Két hívő kommunikál, de nincs hit a dologban. Nincs az a bizalom, hogy Jézus beleavatkozhat bármibe, úgyhogy nincs semmi, aminek megmentő hatalma lenne. Nincs semmi, ahol Isten belépne a képbe, és azt várnánk, hogy majd Ő bejön és mindent megfordít, hogy Ő bejön és egy mozdulattal mindent helyre tesz.

Nincs ez a várakozás, nincs ez az öröm, nincs ez a hit, nincs ez a bizalom, hanem csak beszélgetnek: „Nehéz a helyzet, Jézus meghalt. Ezt már mondtuk sokszor. Nem baj, mondjuk el még egyszer. Jézus meghalt. Jézus nem él. Most mit csináljunk? Nincs tovább. Hova menjünk? Miért hagytam ott a munkám? Mostmár a másik a főnök. Ha visszamegyek, be kell állnom alá…” Nincs hit. Nincs az: Uram, tudom, hogy tartogatsz nekem valamit. Persze, mert úgy gondolják, hogy Jézus halott és nincs tovább. Ez a várakozásuk.

Péld 10:20 az igaznak a nyelve, mint az ezüst. Az ezüst a megváltásról beszél a Bibliában. Az üdvösségről szól. Arról, amikor Isten megment valamit. Amikor Isten fog valamit, ami teljesen reménytelen és kimenti onnan. Kimenti onnan és minden megváltozik. Azt mondja: az igaznak a nyelve. Aki ismeri az Urat, aki Istennel jár, annak vannak szavai, amelyek megmentenek másokat. De ha nem ismerem Őt fel, ha nem látom Őt, akkor hogyan szólhatnék ilyen szavakat?

Ismered-e azt, amikor együtt vagyunk hívők, és valaki csak beszél, beszél Krisztusról, de nincs benne hit? Most nem a nagy, bátor kijelentésekről beszélek, hanem egyszerűen mélyen gyökerező, személyes meggyőződés, ami látja a mennyet, és az nincs ott, csak beszél, beszél, de igazán látszik, hogy nem Őróla. Nem az Úrról. Aztán ismered-e azt, amikor egy egyszerű testvér egyszerű hittel tesz egy egyszerű kijelentést Krisztusról és a szívedben öröm van? A Sz. Sz. azt mondja: ámen. Egy egyszerű kijelentésre. Azért, mert hitről szól, és a szemeink Krisztusra fordulnak.

Ha nem lenne hitünk, ha nem lenne hit a dologban, akkor hogyan beszélhetnénk közösségről? Nem lehetséges. Mi a hitnek a közösségére lettünk elhívva. Eféz 3:9 ez az, amink megvan.

Ez egy nagyszerű kép itt, Emmaus felé menet két tanítvány között. Mennek, hívők, beszélnek. Emlékszel-e egy ígéretre ezzel kapcsolatban? Mit mondott erről az Úr? Máté18:20 hogyha ketten vagy hárman együtt vagytok az Én nevemben, Én ott leszek közöttetek. Azt látjuk, hogy Maga Jézus hozzájuk megy. Milyen jó ez!

Jézus ott volt velük, de mégsem volt igazi a közösségük. Ez érdekes gondolat, hogy az Úr ott lehet közöttünk, mi hívők vagyunk, beszélgetünk, az Úr jelenléte ott van, de mégsem vagyunk közösségben. Hogy lehet ez? Úgy, hogy nem Jézus van a középpontban. Még mindig az ő csalódottságuk volt a középpontban, még mindig arról beszélgettek.

Még mindig arról szólt az egész, hogy ők csalódottak, és hogy nincs remény, nincs tovább. Csalódottak voltak. Ez olyasvalami, amivel küzdöttek. Itt vannak ketten, Jézus közöttük van, de nem középen. Nem Ő a középpont. Lehetséges ez, hogy Jézusról beszélgetünk, de nem Ő van a középpontban?

Hadd mondjak egy példát. Beszélgetünk Jézusról, de a középpontban az én csalódottságom van. Lehetséges ez? „Isten nem törődik velem. Istent nem érdeklem.” Az én csalódottságom Jézusban, az van középen. Lehetséges. Ez az ő helyzetük. Ott van Jézus közöttük, de a középpontban a csalódottságuk van. Róla beszélnek, de valami más van középen. Például az, hogy mit várok Jézustól. A várakozásom Jézustól, ez összezavarhat. Nagyon-nagyon összezavarodhatunk.

Egy példa. Egy fiú udvarol egy lánynak. Kedveseket mond neki, de még csak nem is látja a lányt, mert valami mást akar. A lánynak a szépségét, szexet vagy egy szobalányt, egy cselédet az otthonba. Lehetséges. Vagy ugyanígy a lány. Néz a fiúra, de nem látja a srácot, mert egy társat akar az életében, annyira nem akar egyedül lenni tovább. Biztonságot akar, vagy esetleg egy apát akar magának, úgyhogy nem is látja a srácot. Pedig közben nézik egymást.

Miért mondom ezt? Én is összezavarodhatok. „Hogy érted ezt? Én mindig Jézusról beszélek.” Lehet azonban, hogy nem Ő van a középpontban, hanem a gyógyulás, amit Tőle várok. A házastárs, akit majd ad nekem, vagy a gazdagság, amit Tőle várok, és soha nem tanulom meg a közösséget, mert Krisztus soha nincs középen, az Ő személye, Ő Maga minden mástól függetlenül. Habár nagyon úgy hangzik.

Jézus ott volt velük és mégsem voltak közösségben. Nézzük tovább, mert van ennek jó része is.

Luk 24:17-19  ¹⁷Monda pedig nekik: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban? és miért vagytok szomorú ábrázattal? ¹⁸Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda neki: Csak te vagy-e jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon? ¹⁹És monda nekik: Micsoda dolgok?...

Ez elég vicces rész. Csak képzeld el Jézust, amint azt mondja neki: „Miért? Mi történt? Épp most mentettem meg a világot. Épp most fizettem ki mindenkinek a bűnét. Épp most volt a legfontosabb dolog a világtörténelemben.” Ezért nem hiszem, hogy a humornak ne lenne helye a hívők között. Vannak olyanok, akik mintha nem Sz.Sz-be, hanem ecetbe lettek volna bemerítve, amikor megtértek, és nem lehet mókázni a jelenlétükben. Az Úr megtette ezt.

Mit látunk itt? Jézus azt kérdezi: mi történt? Ez nagyon tetszik nekem.

Péld 20:5  Mély víz a férfiúnak elméjében a tanács; mindazáltal a bölcs ember kimeríti azt.

Ez együtt ezzel:

1Kor 2:11 Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek szelleme, amely ő benne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Szelleme.

Ha van valaki, akinek szívében vannak dolgok mélyen, amiket nem oszt meg senkivel, sem az édesanyjával, sem a feleségével, sem senkivel, lehet, hogy még magának sem meri bevallani, akkor mi erre a válasz? „Menj pszichológushoz!” Nem! :-) Nem ez a válasz. Mellesleg mondanám csak: pszichológusoknak, pszichiátereknek lehet hasznuk, de nem ez a válasz. Hanem az, hogy Jézus, a Sz.Sz. képes felszínre hozni a szíve mélyéből azokat a dolgokat, amikkel el kell bánni. Odahozhatja elénk és azt mondhatja: csapd agyon!

Isten Szelleme kihozza ezt a dolgot és azt kérdezi: „Mersz hinni ebben a dologban Bennem? Mersz bízni ezért? OK, akkor fogjuk az Igét, és azzal megsemmisítjük.” Elbántunk valamivel, amivel pszichiáter soha nem tudott volna. Ez közösségben történik. Isten Szelleme kivon dolgokat, kimerít dolgokat belőlünk. Kiemeli őket és azt mondjuk: nem is tudtam, hogy ez ott volt. Isten bánik velünk személyesen. Ezt csinálja Jézus. Kivonja belőlünk, ami odabenn van. Nézzük, mi van odabenn:

Luk 24:19-23 ¹⁹Azok pedig mondának neki: Amelyek esének a názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: ²⁰És mimódon adák őt a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és megfeszíték őt. ²¹Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izraelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek. ²²Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának; ²³És mikor nem találták az ő testét, haza jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy ő él.

Ez egy pontos beszámoló. Ezek intelligens emberek, de nem elegyítenek vele hitet. Zsid 4:2 nem kevernek hozzá hitet. Ott van az egész történet, minden tényező ott van, az összes hozzávaló megvan. Olyan, mint a húsleves, minden megvan hozzá, minden benne van, egy dolgot hagyunk ki belőle, a vizet, akkor mi lesz belőle? Húsleves biztosan nem.

Ugyanígy velünk is. Ott az életem, minden tényező, jól látom, át tudom gondolni, mindent látok, az összes embert, az összes ellenségemet, az összes barátomat, az összest, akit nem érdeklek, mindenkit, akit én utálok,…, megvan a listám, minden össze van rakva, a pénzügyem, mennyi van, mennyi kéne, mi van, egy évre előre megvan a tervem, de nem keverek hozzá hitet. Ez olyan, mint a húsleves víz nélkül. Értelmetlen. Nem érdemes arra mennem. Nem olyan lenyűgöző a történet.

Olvasom a történetet, és csalódottak és kiábrándultak és haragszanak egy kicsit. „Pedig mi azt hittük! Mi azt reméltük.” A legnehezebb dolog, amin keresztülmész az életedben, ha hitet elegyítesz hozz, ha hitet keversz hozzá, akkor az valami más. Ne mulaszd el ezt a piciny részt, ami értelmet ad mindennek. Ne hagyd ki! Ezek az emberek jól felsorolták a dolgokat, de még el is mentek megnézni.

Luk 24:24  És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták.

Az túl szép lenne, nem? :-) Őt nem látták. Ez érdekes, hogy a közösségben hallok a testvérem hitéletéről, de én nem arra lettem hívva, hogy az ő hitéletét éljem. Az asszonyok ott voltak korareggel szeretettel, fájdalommal, és aztán látták az Urat feltámadva. Mert Jézus feltámadt harmadnapra, és látták Őt, de a tanítványok nem. Miről szól ez?

Nem próbálhatom meg lemásolni valaki másnak a szellemi élményeit. Az nem történhet meg. Miért? Mert az vele történt, nem velem, és nem is nekem szól, hanem neki szól. Az őneki van. Az az ő élménye volt. Erre vannak a bizonyságaink, hogy a testvérem elmondhassa nekem az ő bizonyságát. Én nem megyek keresztül ugyanazon, mint a másik, de hihetek. Foghatom az ő bizonyságát és mondhatom: ámen.

Foghatom az ő bizonyságát és azt mondhatom: egyetértek, hiszek. Miért? „Mert a testvérem átment rajta, és egy értelemben én is, mert egy test vagyunk, a Krisztus Teste.” A közösségünk az jelenti, hogy keresztülmentünk rajta gyülekezetként, testvérekként. Aztán személyesen én is keresztülmegyek valamin, amin ő nem, aztán megosztom azt, és azt mondod: ámen. Ez fontos a hitünkben.

Valaki azt mondja: „Vele ez megtörtént, velem miért nem? Uram, velem is történjen meg!” Ezért nem hiszem, hogy egy szellemi ajándéka kéne legyen mindenkinek. Különbözőek vagyunk, Isten mindegyikünket másra hívta el. Nem másoljuk egymásnak a hitét, hanem követjük egymásnak a hitét. Másolom, ahogy ő is követi a Krisztust, de nem az ő tapasztalatait.

A tanítványok nem láthatták, addigra már nem volt ott. Ő már nem volt a sírnál. Mit vártál? Jézus föltámad, aztán letáborozik a sír előtt? Ha Ő él, ha Ő feltámadott, ha Ő az Úr, ha Ő hatalmas, akkor miért tanyázna ott? Legyen Ő az idegenvezető? :-) „Itt feküdtem. Ez a sír. Ez a kő.” Ne nevettess engem!

Ő él. Ő feltámadott és megy tovább, és megy tovább,… Valaki azt mondja nekem: itt találkoztam Jézussal. Én pedig azt mondom: köszönöm szépen, ha ő elmegy, akkor ide állok, és várom Jézust a következő sok száz évben. Jézus azt kérdezi: mi lenne, ha csak jönnél Velem, aztán találkoznál Velem, és felismernél Engem, és örvendeznél Bennem? A közösségben tanuljuk ezt.

Luk 24:25-27  ²⁵És ő monda nekik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! ²⁶Avagy nem ezeket kellett-e szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? ²⁷És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nekik minden írásokban, amik őfelőle megírattak.

Gondoltad-e már: „Ah! Miért nem jegyzeteltek és írták bele ide? Bárcsak beleírták volna ezt a nagyszerű beszélgetést! Mennyire nagyszerű lett volna!” Mit látunk azonban itt? Azt, hogy az Ige fontos része a közösségünknek. Hogyan lehetne közösségünk? Hogyan beszélhetnénk Jézusról, ha nem beszélnénk az Igéről? Még Jézus is így beszélt Magáról, akkor mennyivel inkább nekünk így kell.

Luk 24:28  Elközelítének pedig a faluhoz, amelybe mennek vala; és ő úgy tőn, mintha tovább menne.

Mit csinál itt? Megint kimeríti, ami a szívükben van. „Na, nézzük! Most mit akartok?”

Luk 24:29  De kényszeríték őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott!...

Ez arról szól, hogy van egy belső éhségünk a közösségre, arra, hogy Jézus legyen a középpontban. Hívőkként vágyunk arra, hogy Ő legyen a középpontban, hogy hit legyen, hogy az Ige legyen közöttünk, és hogy Őbenne növekedjünk. Nem egy elméleti, elvont, elszállt módon, hanem egy gyakorlati módon, amely bánik a szívemmel, amely kihoz dolgokat, és rábök valamire, és senki nem látja rajtam, de Jézus gyomlál a szívemben a közösségben. Éhezünk erre. Azt mondjuk: „Jézus, gyere be! Jézus, gyere be velünk!”

Remélem, amikor itt bejövünk az ajtón istentiszteletre, akkor mindannyian ezt az imát mondjuk: „Jézus gyere be velem. Kérlek, légy itt velünk!”

Luk 24:29-31 … Beméne azért, hogy velük maradjon. – Jézus is vágyik erre a közösségre. Halleluja! Ő is velünk akar lenni. – ³⁰És lőn, mikor leült velük, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nekik adá. – Ez olyan, mint az Úrvacsora. – ³¹És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltűnt előlük.

Látták Krisztust, amint megosztottak valamit egymással. Megismerték Krisztust. „Itt van közöttünk!” Ez nagyszerű. Nem kell úgy lennem, hogy majd egyszer megismerem Őt, majd egyszer meglátom Őt.

2Kor 4:14 Krisztus veletek együtt előállít minket. Erre gondoltam, hogy egy nap ott állunk Isten előtt. Egy nap ott fogunk állni, és nyilvánvaló lesz. Viszont a mai nap is így állhatunk. Ezért fontos a közösség. Ezért nem egy kicsi része a hitünknek, hogy vannak testvérek, akikkel megosztom a hitem, akikkel együtt ülünk, akikkel beszélünk az Igéről, akikkel bolondozunk, akikkel hagyjuk, hogy a Sz.Sz. kimerítsen dolgokat. Aztán felismerjük Jézust és együtt állunk. Ott vagyunk együtt. Isten odaállított minket együtt. Gyönyörködünk ebben és élvezzük ezt.

Mi történt? Amikor meglátták Jézust, akkor mit csináltak? A történet úgy kezdődik, hogy ott van Jeruzsálem, ott vannak a tanítványok a felső szobában, és ezek ketten mennek el onnan. Jelképként annyira nagyszerű ez, mert utána látják Jézust, és aztán mennek vissza, Luk 24:33, és megkeresik a tanítványokat, és közösségben vannak.

Ha megtalálom a közösséget, akkor felismerem, hogy otthon vagyok a testvéreimmel, hogy egy otthonom van a testvéreimmel. Ahol a testvéreim ott vannak, ahol közösségben vagyunk, ott otthon vagyok. Ez a gyönyörű benne. Amikor közösségben vagyunk ketten, akkor éhségem támad arra, hogy közösségben legyünk többen. Amikor közösségben vagyunk többen, akkor éhségem van a mennyeire. Ez annyira fontos nekünk. Közösségben otthon találjuk magunkat a testvéreinkkel. Ámen.