Kötéltartók!
Most indulok Mumbaiba, hogy találkozzam 4 barátommal, akik missziós útra jöttek Indiába, Dale Moline és Kyle Batts a kansasi Graceway gyülekezetből és John Romero és a bátyja a santa fe-i gyülekezetből, Új Mexikóból.
Isten kegyelméből meglátogatjuk azt a gettót, ahol én szolgálok és elmegyünk Nalasporába is, ami észak Bombay-ban van. Aztán repülővel elmegyünk a Dél-Indiában lévő Keralába, ahol egy tanítványsági konferencia lesz az ottani baptista gyülekezettel és a pásztoruk, Pastor Jovest vezetésével, Kollam városához közel.
Beth és én is izgatottak vagyunk, hogy bemutathatjuk nekik az indiai missziós munkát.
De azt is el szeretném mondani nektek, hogy szomorú voltam múlt héten, amikor meglátogattam a mozgáskorlátozott barátomat, Arvindot. A látogatáskor a családja mondta, hogy pár nappal azelőtt Arvind meghalt. Arvind Nalasoparában élt, amihez közeli helyen alapítunk most egy gyülekezetet. Amikor Ganesh-sel kopogtattunk a környéken, akkor találkoztunk vele először. Arvind 26 évet feküdt bénán ugyanabban az ágyban. Éles esze volt, teste gyengesége ellenére. Nagyon olvasott volt, és sokat hallgatta a rádió műsorokat. Megosztottuk vele Krisztust, de vitatkozott velünk azokról a hindu istenekről, akiket ő ismert. Emellett barátságos volt velünk, és nyitott volt Krisztus felé.
A második látogatásunkra néhány héttel ezelőtt került sor. Ganesh is és én is azzal voltunk elfoglalva, hogy menjünk már haza, és egyáltalán nem terveztük, hogy aznap meglátogatjuk Arvindot, de hirtelen az a gondolatom támadt, hogy látogassuk meg a mi béna barátunkat. Arvind örült, hogy újra találkozhattunk, és úgy nevetgéltünk együtt, mint a legjobb barátok. Sok történetet mesélt nekünk arról a dél-indiai, Goa közelében lévő helyről, ahol született, és elmondta nekünk azt, hogyan vált gyengébbé és gyengébbé a teste és azt is, ahogyan lassan megbénult. Arvind lábai nagyon szikárak, fehérek és foltosak voltak. 26 évet töltött izombánulásban. De Arvindnak mégis jó hozzáállása volt.
Ahogyan Ganesh és én megint megosztottuk vele Krisztust, sokkal jobban figyelt. Arvin ezelőtt csak a hindu isteneket ismerte, és nehéz volt neki megértenie azt, hogy azok nem valódiak. Azok a hindu istenek, akiknek a tiszteletére őt tanították, olyan istenek, akik telve vannak bűnnel, 8 karjuk van, elefánt formájúak, vagy majom fejük van, és bűnös emberi természettel bírnak. Nem ígértek neki kapcsolatot, vagy életcélt, mégis ezek a pogány istenek voltak azok, akiket ő ismert. Arvind mondta, hogy örömmel hall tőlünk Krisztusról, mi pedig megkértük őt, hogy fogadja el Krisztust mint Istenét és mint Megváltóját. Jézus el tudja őt vinni a mennybe, és a bűnei elmosattak. Arvin imádkozott velünk és kérte, hogy Jézus bocsássa meg a bűneit, és vigye el őt a mennybe. Nem voltam teljesen biztos benne, mit is jelentett ez az ima, de Isten a szívek ismerője.
Nos, kicsit később megtudtuk, hogy Arvin négy nappal a látogatásunk után meghalt. Találkoztunk az unokahúgával és unokaöccsével, akik gondot viseltek rá, amikor mi látogattuk őt. Azt mondták, hogy Arvin két dolgot mondott nekik a halála előtt: (1) Arvin mondta nekik, hogy néhány amerikai pásztor meglátogatta őt, és az egyik azt mondta, hogy ismét meg fogja látogatni, és elhozza a feleségét is. (2) Arvin azt is mondta, hogy megy a mennybe, ahol Jézussal lesz azon a helyen, amit Jézus készít neki a mennybe.
Bethany velem volt akkor, amikor ezen a héten meg akartuk őt látogatni. Bethani is szomorú volt amiatt, hogy nem találkozhatott már Arvinnal, de tudjuk azt, hogy Jézus megmentette őt, és majd találkozunk vele a mennyben. Azta micsoda kiváltság ez!
Ganesh-sel hetente ezeket a látogatásokat tesszük:
Találkozom 2 olyan tanítványommal, akik az angol nyelvű gyülekezetünkbe járnak, ők Mumbaiban a házunkhoz közel laknak.
Minden héten kedden Adheriben együtt reggelizem a McDonalds-ban egy olyan tanítvánnyal találkozom, aki muszlim vallásból tért meg.
Ajay-jal találkozom rendszeresen, aki hindu vallásból tért meg, úgy, hogy tavaly találkoztunk vele Bethany és én a parkban. Ajay most újjászületett keresztény, aki az egyetemről hozza az egyetemi évfolyamtársait Partos Karl Silva angolul beszélő gyülekezetébe.
Nos, most ennyi volt a beszámolóm. Imádkozz értünk és a Graceway-i gyülekezet indiai útjáért.
Misszionáriusaitok:
Doug és Bethany.

