Ján 9:1-2 És amint eltávozék, láta egy embert, aki születésétől fogva vak vala. És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-e vagy ennek szülei, hogy vakon született?
Jézus megy a tanítványaival. Látnak egy embert, aki születésétől fogva vak. Mit csinálnak? Mi a terv? Beszélgetnek róla, amint mennek tovább. A legérdekesebb nekem ebben a történetben az, hogy egyikük sem akart odamenni hozzá az Urat kivéve. A tanítványoknak nem volt szándékuk odamenni a vakon született emberhez. Csak kicsit beszélgetni akartak róla, mert „nyílván, aki vakon született, az bűnös”.
„Nyílván ilyen csapást Isten nem tenne rá, ha nem lenne bűnös. A szülei – vagy a szomszéd –, valaki csinált valamit garantáltan, mert ilyen rossz dolog nem történik. Megérinteni egy bűnös embert? Ah, Isten ments!”
„Közel kerülni valakihez, akinek problémái vannak? Ó, nem, nem! Hála Istennek, hogy én nem vagyok olyan, mint ő. Hála Istennek, hogy én jobb vagyok, mint ő. Hála Istennek, hogy én rendben vagyok, és nem akarok közel kerülni hozzá.” Ez nem változott. Ki akar beszélgetni a hajléktalannal? Senki nem akar beszélgetni vele, mindenki fölhúzza az ablakot. Persze. Ugyanaz az ember szíve ma is, mint kétezer évvel ezelőtt volt. Nem változott, nem lett jobb.
Sokszor van ilyen illúziójuk embereknek, hogy jobbak vagyunk, fejlődtünk, többek vagyunk. Ez tévedés. Technológiailag lehet, de az ember szíve nem fejlődött. Ugyanez a szív jut kifejezésre nagyon sokszor, akár még keresztények között is. Milyen könnyű lenne így gondolkodni: hála Istennek, én jobb vagyok, mint a másik.
Milyen könnyű lenne úgy gondolkodni: „Hála Istennek, nekem kevesebb problémám van, mint a másiknak, és ezért nem is megyek közel hozzá. Nem is akarok a közelében lenni.” Az Úr nem így gondolkodott. Ezért talált meg minket Isten, mert Ő nem így gondolkodott. Nem úgy volt vele, hogy minél nagyobb a problémád, annál távolabb legyél Tőle; hanem Isten azzal hívott minket, hogy szeretett bennünket, amikor elutasítottuk Őt, amikor nem voltunk Rá kíváncsiak, amikor nem akartunk Róla hallani.
Ez nem úgy néz ki, mint egy karácsonyi üzenet, sajnálom. Tudtad-e? Bármelyik napon lehet bármiről prédikálni. Karácsonykor, Húsvétkor, Újévkor,… , mindig lehet akármiről prédikálni. Az egyetlen nap, amikor fontos, hogy aszerint prédikálj, ahogy az a nap diktálja, ez a Nőnap. :-)
A tékozló fiú kikérte az örökségét. Tudjuk, hogy ez gyakorlatilag azt jelenti, mintha azt mondaná az apjának: bárcsak már fölfordulnál és meglenne a pénzem. Tényleg, mert örökséget akkor kaptak. Ez nagy lázadás, nagy elutasítás volt. Elment, elverte azt a pénzt, és aztán egy nap nyomorúságba került.
Luk 15:20-21 És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt. És monda neki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!
Pár verssel előrébb eltervezte a fiú, hogy mit fog mondani az apjának. Aztán elkezdte mondani, és az apja félbeszakítja, mert a fia megbánta a dolgot. A fia visszatért hozzá, megbánta a dolgot. Megtért abból és milyen nagy eredménye van:
Luk 15:22-23 Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vigadjunk.
Milyen nagy eredménye van! Micsoda következménye van, hogy a fiú visszajön és megbánja! Minden helyreáll, ismét ő a fiú. A legjobb ruhába van öltöztetve, hordja a család tekintélyét jelképező gyűrűt. Örvendeznek és közösségben vannak, mert helyreállt, mert megtért a bűnéből, mert megbánta a dolgot. Azonnal vissza van fogadva.
Azonnal teljes az elfogadás, mert a megbánás valódi volt. Ez fontos dologról szól. Isten, amikor elmegy egy emberért, amikor Isten elmegy egy nagy bűnösért, amikor Isten megragad valakit, aki nagyon elbukott, akkor az ő szíve vágya Ésa 61:3-ban, hogy valami többet adjon neki, és nem az, hogy örökkön örökké emlékeztesse: elbuktál, vétkes vagy, és soha többé nem lehet teljes a kapcsolatunk.
Ez a történet arról szól, hogy Isten, az Atya teljesen helyre akarja állítani az elbukottat. Ez az evangélium, ez a kegyelem üzenete. Ez Krisztus munkája értünk. Ésa 61:3 Ő azért jött, hogy ékességet adjon a hamu helyett, az öröm kenetét a gyász helyett, a dicsőség palástját a csüggedt szellem helyett.
Isten valami nagyobbat akar adni, mert amikor a fiú kikérte az örökségét és elment, akkor nem ő volt a ház ura, de most hazajön és az apja az ujjára húzza a család gyűrűjét, és azt mondja: te vagy a legfontosabb. Amikor megbánunk, amikor helyreállunk, amikor visszatérünk, akkor Isten erre vágyik, hogy kifejezze felénk az Ő nagy szeretetét. Biztosítani akar minket az Ő szeretetéről. Ő azt akarja, hogy még sokkal inkább tudjuk, hogy mennyire fontosak vagyunk Neki, mint azelőtt. Ki akarja fejezni még inkább. Mennyire lenyűgöző ez!
Mi történik, amikor egy házasságban a házastársak mérgesek egymásra? Egy ponton valamelyik azt mondja: bocsáss meg! Aztán mi következik? Mosolyszünet. Hideg vacsora. „Csak azért is nézem a hülye focimeccset. Inkább, mint veled beszélgessek.” Mit értek ezen? Azt, hogy ostobák vagyunk. Bocsánat, de ostobák vagyunk, mert ez nem Isten szíve. Egy kapcsolatban ez nem válasz semmire.
Amikor a korinthusi gyülekezetben egy ember mocskos módon elbukott, 1Kor 5-ben Pál apostol azt mondta: „Fogjátok meg azt az embert és tegyétek ki a gyülekezetből. Nem jöhet a gyülekezetbe, mert bűnben él és veszélyes a gyülekezetre és önmagára. Mert úgy tesz, mintha minden rendben lenne, pedig semmi sincs rendben.” Utána az ember a gyülekezeten kívül – amikor nem volt közössége, nem kommunikálhatott a testvérekkel és nem épülhetett föl a hitben – megtört, megbánta a dolgot és helyreállt.
Mit csináltak erre a korinthusiak? Az ember jött vissza, és azt mondta: „Bocsássatok meg! Ostoba voltam. Helyreálltam, az Úr megbocsátott nekem, tudom, mert megbántam Őelőtte. Rendben vagyok, és tisztán élem az életem. Kérlek, hadd jöjjek vissza!” Könnyen visszafogadták? Nem úgy tűnik.
2Kor 2:7-ben Pál Isten Szelleme által azt mondja nekik: „Épp ellenkezőleg, az ilyen embert kitörő örömmel, nagy szeretettel fogadjátok, biztosítva őt a törődésetekről, biztosítva őt a szeretetetekről. Biztosítva őt arról, hogy itt a helye. Nehogy tönkretegye őt valami nagy keserűség! Nehogy elnyelje őt a keserűség. Nehogy túlságosan ránehezedjen ez.”
A szívünk olyan ostobán kezel dolgokat. Ezért Isten azt mondja nekünk: „Szeretném, ha értenéd, hogy Én nagyon nagy szeretettel állok ahhoz, aki helyreáll. Én így fogadom azt az embert.”
Ésa 55:7 Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz,…
Ha nem ismered Jézus Krisztust, ha nem vagy hívő még, akkor itt az idő. Azt mondja itt: térj az Úrhoz, fordulj Jézushoz. Ő érted halt meg és meg tud menteni téged.
Ésa 55:7 … és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.
Milyen a mi Istenünk? Olyan, mint az atya Luk 15-ben. Kémleli a távolt. Nézi, hogy ki van olyan messze. Aztán, ha látja, hogy jön, akkor elé szalad és a nyakába borul. Csókolgatja és örül neki. „A fiam megjött. Ez az! Annyira nagyszerű!” Szeretettel várja. Nem próbaidőre, nem hideg hozzáállással, nem három lépés távolságból. Viszont azt mondja, hogy ennek a helyreállásnak, ennek a megbánásnak valódinak kell lenni. Nem felszínes. Ez nem a szavakról szók.
A hitünk nem arról szól, hogy mondogatom: Jézus, Jézus,… Kiabálhatok halleluját egész nap, nem jelent semmit. Itt azt mondja Ésa 55:7-ben: az utak elhagyása és a gondolatok elhagyása. Ez a szó a héberben azt jelenti, hogy magam mögött hagyni. Azt is jelenti, hogy hitet hagyni abban az értelemben, hogy eddig ezt hittem a helyes útnak, ez volt a szívembe írva, ebbe az irányba mentem, de most látom, hogy errefelé nem mehetek, így nem élhetem az életem.
Ha a tékozló fiúra gondolok, akkor azt látom hívőként, hogy az egyik legjobb módja annak, hogy megtanuljam, mennyire fontos Istenre néznem, az, hogy jó sokáig nézek lefelé. Ha jó sokáig nézel a körülményeidre, ha jó sokáig nézel a saját szívedbe és keresel valami jót csak úgy Isten nélkül, ha jó sokáig elemzed a helyzetedet, ha jó sokáig próbálsz a saját erődből élni, az oda kéne vezessen egy ponton, hogy azt mondd: „Te jó ég! Nekem Istenre van szükségem.”
A könnyek a megbánásnál nem jelentenek sokat feltétlenül. Volt ebben a történetben még egy fiú. Ketten nem örültek a tékozló fiú hazatértének, a bátyja és a hízott tulok. A bátyja azért nem örült, mert úgy érezte: hé, én vagyok a jó fiú, a rendes gyerek! Vigyázz ezzel! Igazán ezzel kezdtem, hogy a tanítványok Ján 9-ben amikor ránéztek a vak emberre, akkor ilyen szellemük volt. Az idősebb fiúnak a szelleme. Hívőként ez meglehet és élhetem így az életem. „Neked problémáid vannak? Ó! Minél messzebb tőled. Ne piszkolj be légy szíves a problémáiddal! Nem érdekel a dolog.”
Könnyen lehetek így: hála Istennek, hogy jobb vagyok, mint ezek. Nem ez a hazugság, amivel Sátán annyi embert visszatart Krisztustól? Halljuk-e ezt sokszor, hogy emberek azt mondják: ez a gyengéknek van? Úgy értik, hogy ők erősek. Ez óriási vicc. Valahányszor emberek ezt mondják, mindig nevethetnékem támad, és próbálom visszafogni magam.
Az emberek így gondolkodnak: „Én jobb vagyok ennél. Én rendben vagyok, nekem van egy jobb utam. Nekem megvan a saját hitem, ami jobb, mint a kereszténység. Nem tudom, mi a kereszténység, de nekem jobb hitem van.” Annyira ostobaság ez. Mi hívők ne essünk ugyanebbe bele! Az idősebb fiúnak megvolt ez a szelleme, és ez megkeserítette az életét.
Ha megnézed, mindenki örül, mindenki eszik, mindenki táncol, mindenki énekel. Az apa így mondta: „Az én fiam meghalt, és újra él. Elveszett, de megtaláltam.” Mindenki örül vele, mindenki hálás, mindenki örvendezik. Nagyszerű a kép, ő meg kinn ül egy sarokban. Duzzog. Egy pici dühös, keserű, mérges ember. Mindenkit nagyon gyűlöl. Ó te szegény kis bolond! Milyen könnyű lenne neki részt venni az örömben! Milyen könnyű lenne neki csak bemenni a házba, de ő nem! Az apának kell kimenni hozzá, ő nem jön be. Ő nem hajlandó bejönni.
Nem ő volt az egyetlen a történelemben, aki ilyen volt. 1Móz 4 és 5-ben Káin is így volt. Ő is idősebb testvér volt. Amikor Isten elfogadta Ábel áldozatát, akkor Káin azt mondta: „Mi van? Az enyémet nem? Az övét meg elfogadja? Hogy képzeli Isten? Ez így nincs rendjén. Ez így nem helyes! Hogy mered így csinálni, Isten? Ez elfogadhatatlan!” Ez annyira ostoba büszkeség a szívünkben.
1Móz 27 – a következő idősebb testvér. Izsák és Ézsau. Izsák azt mondja Ézsaunak: fiam, menj el, vadássz, eszem valami finomat, hogy megáldhassalak, 1Móz 27:4. Aztán mi történt? Jákobnak fontos volt az áldás. Ézsaunak nem volt fontos. A bátynak nem volt fontos, hanem csak a természeti. 1Móz 26:34-ben elvett egy lányt, akit nem kellett volna, mert neki csak a természeti volt fontos. 1Móz 25:33 eladta az elsőszülöttségi jogát, mert az neki nem jelent semmit, csak a természeti a fontos.
Aztán azonban kesereg: miért nem az enyém az elsőszülöttségi jog? Az egyszerű válasz: azért nem, mert eladtad egy tál lencséért. Keserű könnyekkel sír, Zsid 12:17 és 1Móz 27:34. Nem bánta meg, hanem keserű volt a dolog miatt. Mindkettőben vannak könnyek, de a könnyek nem feltétlenül jelentik, hogy valós a dolog.
Ami igazán számít:
Zsolt 51:19 Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes szellem; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg!
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten töredelmes, megtört szívet keres. Ez nagyon érdekes nekünk, mert aki nem hívő, annak ez az egyik probléma. Isten azt mondja: gyere Hozzám. „Nagyon könnyű Hozzám jönni. – ezt mondja Jézus. – Semmit nem kell hoznod.”
- Ez nagyszerű! Nincsen belépőjegy? Nincs fizetség?
- Nem, egyik sincs. Nagyon könnyű Hozzám jönni.
Aztán jövök Jézushoz, és azt mondja:
- Nemcsak hogy nem kell hozni semmit, hanem nem is hozhatsz semmit. Nem hozhatsz semmit!
- Várj egy kicsit! Nekem van egy csomó jó cselekedetem.
- Igen, de nincs rájuk szükség.
- De én hozni akarom!
- Az nem működik. Vagy Bennem bízol, vagy a jó cselekedeteidben.
- Ah… de nekem van egy nagy sértődöttségem.
- Oké, de az nem része az egyenletnek. Nem hozhatod.
Csak a megtört szív képes azt mondani: „Rendben, Jézus, nincs semmi, amit Hozzád akarnék hozni. Nincs semmi, amitől én megfelelnék. Szeretném, ha elfogadnál. Pusztán szeretetből. Pusztán kegyelemből. Pusztán azért, mert Te fontosnak tartasz engem. Pusztán azért, mert Te megmentettél engem. Nem az én jóságomból.” Aztán hívőként is megtörténik ez, nem?
Hívőként is megtörténik, hogy fölépítek magamnak valamit: „Én vagyok a csúcson. Én vagyok az a hívő, aki legfelül van. Én jobb vagyok mindenkinél. Jobb vagyok, mert az egyik bűnös, a másiknak problémája van, a harmadikról meg tudom, milyen ember, mert őszinte volt hozzám,…, én vagyok itt a legjobb.” Olyan könnyen fölépítem ezt, és hívő vagyok, de olyan távol. Nem csak az embertől, akinek valami problémája van, hanem távol az Úrtól, holott hívő vagyok. Távol Őtőle.
Mi volt Keresztelő János üzenete, amikor eljött? Mát 3:10 a fejsze immár a fák gyökerére vettetett. Ez azt jelenti, hogy gyökeres változás kell. Teljesen ki kell vágni a fát. Nem kell újra festeni a leveleket, nem elég, hogy karácsonyi izzókat akasztunk rá. Nem elég, hogy félbevágjuk a tövet, hanem a gyökerétől kell. Amikor Jézus eljött, akkor gyökerestől megváltoztatott mindent. Mély munkát végzett. Hívőkként ugyanez megvan az életünkben.
Beszélgettünk egy sztárocskáról a fiammal. Drogos, stb., és próbál megváltozni. Olyan mélyen nem hiszek ebben. Miért? Pl. egy tárgyat hiába dobok fel, tudjuk, hogy az le fog jönni. Azért, mert nem oda fel tartozik, hanem le tartozik. Fura lenne, ha úszkálnának a tárgyak fenn a levegőben. Nem oda tartozik. Ugyanilyen az ember, amikor Isten nélkül szeretné megváltoztatni magát.
Amikor jobb akarok lenni, akkor olyasvalamit igyekszem elérni magamtól, ami nem vagyok. Ám a tékozló fiú, amikor magához tért, akkor azt mondta: én az atyám házába tartozom, én odavaló vagyok, az én helyem az, Luk 15:17. A megbánása erről szólt: én oda tartozom.
Amikor hívők azt mondjuk: Istenem, kérlek, bocsáss meg; akkor ez miért más? Azért, mert mi Őhozzá tartozunk, mi az Övéi vagyunk. Amikor mi megbánunk, amikor helyreállunk, akkor valóban a helyünkre állunk, mert a mi helyünk Istennél van. Zsolt 27:4 az a mi helyünk. Az Ő háza a mi otthonunk. A Vele való közösség. Én oda tartozom. Én odavaló vagyok.
Olyan rossznak tűnhet, amikor Isten azt mondja ennek az embernek: „Figyelj, térj meg! Bánd meg!”; és akkor valaki azt mondja: „Hagyd már békén szegényt! Nincs elég baja? Mit adsz neki még egy problémát?” Milyen sebész lenne az, aki azt mondja: „Nem műtelek meg, mert utána fájni fog a gyógyulás. Meg tudnálak gyógyítani, de nem akarok fájdalmat okozni neked.” Ki mondaná a sebésznek, hogy ne rakja rendbe? Egy gyerek mondja ezt, nem? Egy éretlen valaki mondja ezt. A gyerek jobban fél a szuritól, mint a betegségtől, ami megölné.
Ugyanígy Isten odajön, és azt mondja: megtört szív – a héberben a szó az összezúzott szív. „Uram, Te ezt akarod? Miért akarod ezt csinálni velem?” Isten azt mondja: akkor szabadon tudok dolgozni az életedben.
Kérdés: A tékozló fiú történetében az atyja ráhúzhatta volna a gyűrűt, még mielőtt elmegy? Persze. Ráteríthette volna a legszebb ruhát? Naná. Leölhette volna neki a hízott tulkot? Igen. És tudod mit? A fiának semmit nem jelentett volna, mert az csak akkor jelent valamit, ha van egy megtört szív. Ha azon a helyen van az ember, ahol azt mondja: „Te jó ég, nekem szükségem van! Nincs mit hoznom Istennek. Nem akarok semmit hozni, csak szeretném, ha elfogadna. Csak szeretném, ha szeretne.”
Aztán, ha Ő így szeret engem, és én így fogadom el az Ő szeretetét, akkor nincs messze tőlem az ember, akinek gondjai vannak. Akkor nincs gondom azzal, hogy az idősebb fiú szellemével lennék, ítélgetnék, és úgy nézegetném a testvéreimet, hogy én vagyok a jobb.
2Kor 7:10-11 létezik Isten szerint való megbánás, Isten szerint való megtörés. Ez nagyszerű dolog az életünkben. Annyira szükséges, annyira kell, hogy a szívemet ilyen megtörten tartsam! Ha elszigetelem magam, ha büszke vagyok, akkor épp ez nem történik meg. Akkor prédikálhatna itt Charles Spurgeon maga – talán a valaha élt legnagyobb prédikátor – és semmit nem jelentene nekem. Akkor Isten beszélhetné hozzám az élet legnagyszerűbb szavait a Bibliából és semmit nem jelentene nekem. Akkor Jézus, nemcsak hogy kopogtathatna az ajtómon, hanem dörömbölhetne, bármit csinálhatna, nem hallanám.
Hívőként is megvan ez a veszély az életünkben. Legyünk óvatosak! Figyeljünk oda rá, mert Isten nem azért jött el közénk, hogy egy picit csavarjon az egyik gombon, hanem azt mondja, hogy a fák gyökerére vettetett a fejsze.
Isten azt mondja: Én azt akarom, hogy így éld az életedet, mint valaki, aki mindig vár, mint valaki, aki mindig nyitott, mint valaki, aki mindig éhes, mint valaki, aki mindig vágyik elfogadni Tőlem. Ha így éled az életed, akkor ne hagyd ezt el. Ámen.
Magyar
English
