P. Brian
Körülöttünk sok minden történik. Az embereknek sok választási lehetősége van ,hogy mit akarnak csinálni. De ha minden akarsz csinálni az felemészt. Gyönyörű csapatunk van. P. Schaller hatalmas áldás számunkra.
Ján 12:20-22 Néhány görög is vala azok között, a kik felmenének, hogy imádkozzanak az ünnepen: 21 Ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez menének, és kérék ôt, mondván: Uram, látni akarjuk a Jézust. 22 Megy vala Filep és szóla Andrásnak, és viszont András és Filep szóla Jézusnak.
Ez az utolsó dolog amit hallunk ezekről a görögökről. Jézus nem volt szentimentális. Valózínű ő nem akarta látni ezeket az embereket.
Ján 12:23 Jézus pedig felele nékik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsôíttessék az embernek Fia.
Valószínűleg azt gondolták: Uram, mi nem erről beszélünk, hanem a görögökről akik látni akarnak téged.
Ján 12:24-28 Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. 25 A ki szereti a maga életét, elveszti azt; és a ki gyûlöli a maga életét, e világon, örök életre tartja meg azt. 26 A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya. 27 Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettôl az órától. De azért jutottam ez órára. 28 Atyám, dicsôítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égbôl: Meg is dicsôítettem, és újra megdicsôítem.
Miért jöttünk mi erre a földre? Azt mondom, azért jöttünk amiért az Úr. Ugyanabból az okból. Miért jött Ő? Hogy megkeresse és megtartsa ami elveszett. De előtte azért jött, hogy a keresztre menjen. Mert az elveszettek keresése és megmentése a kereszten kezdődött. Ez volt a kezdete a misszióknak, a gyülekezetnek, amikor Kr. meghalt, megnyitott egy ajtót és azt mondta: ha én felemeltetem a földről – Kennet Wuest mondta, hogy Jézus azt montda: ha felemeltetem a föld alól, akkor mindeneket magamhoz vonzok. Ha Jézus felemeltetik a keresztre, de úgy is érthetjük ,hogy ha felemeltetik a sírból, akkor minden ember magához vonz.
Miért vagyok itt? Mit akar Isten hogy mit tegyek az életemmel? Orvosi egyetemre menjek? Vagy ne menjek tanulni? Mit akar Isten? Magyarországon éljek? Vagy Kínában, Dél-Amerikában? Mit akarsz Istenem mit tegyek? Isten azt mondja: ha engem akarsz szolgálni kövess engem, és ott lesz a szolgám ahol én. Mindenki aki engem szolgál az Atya megtiszteli. De hova mész? A keresztre, köves engem. Uram ez nagyon fájdalmasan hangzik. Nem hangzik úgy, hogy egy jó délután.
Nem, nincs más amit csinálhatnánk. Kövess engem, megyünk a keresztre. De nem csak a keresztre megyünk, hanem a sírba. De nem csak oda, hanem fel fogunk támadni. És nem csak fel fogunk támadni, hanem felemeltetünk. Ha a szolgám követ engem, akkor ahol én vagyok ott lesz ő is.
A keresztény tapasztalatot így határozzuk meg: követjük Őt, mert ahol Ő van, mi is ott akarunk lenni. És ott leszünk. Hol van Jézus most? Tudjuk, hogy a mennyben ül. Ha mi az Ő követői vagyunk, hol vagyunk? A mennyben ülünk Ővele, Eféz 2:6. Vele vagyunk. Uram mit akarsz, hogy mit tegyek? Kövess. Hova megyünk? A keresztre. Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem. A kereszt. Borzasztó hely. De számunkra a csere helye.
Jézus Kr. a hitünk közepe, a szerzője és a bevégzője, Ő a mennybe ment és helyet készített nekünk.
Romans 6:1 Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bûnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen?
Júd 4 is erről beszél: hogy mi van ha Isten kegyelmét a kívánságainkre fordítjuk. Istennel járok, van egy gyengeségem, van egy bűn, amit nem tudok legyőzni, ahogy járok Istennel, először bízom benne, hogy el fogja venni, de ahogy járok vele és nem tűnik el a bűn, meg kell hogy változtassam a gondolkodásmódon.
Emberek mondják: Isten megért engem. Ő ismer engem. Ez a dolog rendben van. Mert Isten megért engem. Tudjátok miért gondolkodnak így? Mert ha járok és elesek, akkor megvallom a bűneim és Isten megbocsát nekem. Aztán járok és elesek, megvallom a bűnöm és Isten megbocsát. De elesek. Ez gyengeség, bűn, valami amit nem kellene, hogy csináljak. Ez itt kezdődik: elesek. Isten megbocsát nekem. De tudom, hogy újra el fogok bukni és Ő már megbocsátott. Most már Istentelenné váltam, mert ez egy gondoskodást teremt nekem, hogy elessek. Isten gondoskodása számomra akkorra van amikor elesek. De nem arra van, hogy elessek. Kicsi különbség van a kettő között.
Isten ismer engem – mondom – tehát ilyen leszek, az amit utáltam csinálni azelőtt és azt mondtam könnyek között, Istenem vedd el tőlem. De most azt mondom: van kegyelem, Isten megért engem. Nem azt mondom, hogy Isten nem ért téged, Ő megkísértetett mindenben, de azt mondom, hogy Ő nem érti a bűnt, mert Őbenne nincs sötétség egyáltalán. Frissnek kell lennünk abban, hogy gyűlöljük a bűnt, hogy érzékenyek vagyunk Istenre. Gyermekeim azt akarom, hogy ne vétkezettek, de ha mégis, akkor van szószólótok az Atyánál, Jézus, akir az engesztelés a bűneitekért, sőt az egész világért. De azt szeretném ha nem vétkeznétek. Nem harcolunk a bűnnel, az nem a mi harcunk. Nem test és vér ellen hadakozunk. De nem fogadjuk el az igaztalanságot. Azt mondjuk: nem, Isten, ez bűn és megvallom. Ő hű és igaz, hogy megbocsássa a bűneinket, megtisztítson minden hamisságtól, akkor tisztán állhatunk előtte. Anélkül, hogy a jövőre nézve gondoskodnék a hús testemről.
A következtetés az: ne hagyd abba a bűn gyülöletét és hogy kegyelmet fogadj el. Ha folytatod a bűnben, akkor nem fogod elfogadni a kegyelmet, mert nem vallod meg a bűnt, mert azt mondod: Isten megérti. De Ő nem érti meg. Valld meg és fogadd el a kegyelmet és higgy Istennek.
Róm 6:2 Távol legyen: a kik meghaltunk a bûnnek, mimódon élnénk még abban?
Róm 6:3 Avagy nem tudjátok-é, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ô halálába keresztelkedtünk meg?
Amikor elfogadtam Krisztust, akkor a halálába keresztelkedtem meg. Meghaltam. Miért? Amiért Ő is. A bűn miatt. De nem természetileg halok meg, hanem a halál amit Kr. halt, nekem tulajdoníttatik.
Róm 6:4 Eltemettettünk azért ô vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsôsége által, azonképen mi is új életben járjunk.
Feltámasztattunk Ővele. Mikor? Amikor elfogadtuk Kr.-t. Megtapasztalom ezt, ahogy Őt követem. Ez azt jelenti, hogy nem lehetsz szellemmel betöltött hívő úgy hogy közben nem követed az Urat az igéjében. Különben nem lesznek gondolatok amiket kövess. Ő a logosz, követjük Őt az igében. A Bibliában kell legyünk, mert látjuk Őt.
Olvastam apologetikai cikkeket, azt mondták: az evangéliumok az egyetlen hely a földön, ahol Jézusról olvashatsz. Máté, Márk, Lukács, János. A legpontosabb leírás Jézusról. Ezért van akkora támadás az evangéliumok ellen. Van Tamás, Barnabás evangéliuma. Ezeket ne olvasd. Hanem az előbbi négyet, ahol megtudhatsz Jézusról dolgokat. Az írás. Így követjük Őt. Azt mondta: tanuljatok tőlem.
Ján 14-ben Jézus Krisztus az Ő tekintélyét nekünk adja. Ádámnak volt tekintélye a föld fölött és elveszítette. Aztán Sátán kapott tekintélyt a légkör és a királyságok felett. Aztán Jézus lerombolta az ördög munkáit. Minden hatalom Jézusnak adatott. Ő pedig nekünk adja az imán keresztül. Azt mondja: bármit amit az én nevemben kérsz, jellememben, személyemben, megteszem. Hihetetlen tekintély, amit nekünk adott itt. Kr. nekünk adta az élet újságát. Nem egy kijavítgatott életet, hanem új életet. Új imát. Atyám. Egy új kapcsolat. Egy új időbeosztás, az új élet miatt. Valaki azt mondta egyszer: elkezdett egyetemre járni és közben gyülekezetbe, és Bibliaiskolába. Aztán nem tudja hová tudná beilleszteni az egyetemet az életébe, az új élet miatt. Egy teljesen új élet, mert Őt követjük. A kereszthez megyek, meghalok, a bűneim árát kifizették, bemegyek a sírba és Jézus feltámaszt és új élet van. Teljesen új.
Azt mondjuk: most van itt az idő, hogy a keresztre menjek. Atyám megszabadítasz ettől az órától? De hát ez az oka, hogy jöttem. Nem azt mondom, hogy vannak dolgok amiket tennünk kell, de először a keresztre megyek, ez jobb orvossá, tanárra tesz, ha először a kereszthez megyek. A kereszt az életünk középpontja. Eltemettetünk vele, feltámadunk és ez teljesen új élet.
Róm 6:10-11 Mert hogy meghalt, a bûnnek halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek él. 11 Ezenképen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bûnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.
Mi az élő Istennek élünk. Nem viccess ahogy Isten megtervezte az életet? Egy ateista járkálhat a bolygón és mondhatja: nincs Isten. Aztán van elég bizonyíték a számára, hogy elhiggye ezt. Mégis Isten annyira nyilvánvaló, szükségszerű, fontos, nélkülözhetetlen, hogy mi nem tudjuk elképzelni, hogy anélkül éljünk, hogy ismernénk Őt. Nem tudjuk azt mondani amikor a csillagokra nézünk, hogy ez véletlen és nincs célja az életnek, úgyhogy menjünk és igyuk le magunkat. Nekik nincs gondjuk ezzel. Ahogy Isten csinálta az életet, egy ember élhet itt és mégsem látja Istent. Az ördög miatt, a hazugságok miatt. De mi Istennek élünk. Élünk Istennek. Jézus Kr. miatt.
Hála Istennek, hogy újjá vagyunk születve. Mit is csinálnánk enélkül az élet nélkül? Kik lennénk? Hogyan élnék ha Kr. nem jött volna ? Ő a középpont, Ő gyönyörű, hálás vagyok Istennek érte.

