Balogh Szabolcs, P. Kende: Befogadva & Isten nem támaszkodik ránk #1

Balogh Szabolcs

Eféz 1:5-6 Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratának jó kedve szerint, Kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket ama Szerelmesben

Ő elfogadott minket. „Kegyelme dicsőségének magasztalására” – minden egyes szó külön üzenetsorozat lehetne, de ezt meghagyom drága Pásztorainknak. Kiemelnék egy szót, amit a magyar úgy ír, hogy megajándékozott minket, ez a görögben a kharitoó, ami azt jelent: kegyelmes, kedves, szerető, elfogadó, kegyelmet adó, … Mit mond ez nekünk, hogy mivel ajándékozott meg minket? Azzal, hogy elfogadott minket az Ő Fiában.

Arra gondoltam, ha végigmegyünk egy életúton, lehet, egy-egy lépés az életedben beleillik ebbe. Megszületik a gyermek, az anya vagy az apa elfogadja-e? Aztán növekszik ez a gyermek. Elfogadják-e a bölcsödében, az óvodában, fogja-e szeretni az óvónő, fogja-e szeretni a többi csoporttársa, a család mennyire szereti, mit tesz vele, mit nem? Aztán ha ennek a gyermeknek van lehetősége iskolába járni, ott mi történik vele? Elfogadják-e, szeretik-e, nevelik-e, figyelnek-e rá? Aztán, lehet, felnő ez a gyermek, lehet, szülő lesz. Hogyan fogadja el a világ, a környezete, a családja, a férje / a felesége? Mehetünk tovább és tovább.

Ám micsoda szabadságot adott nekünk Isten! Elfogadott minket úgy, ahogy vagyunk. Elfogadott az Ő Fián keresztül.

1Pét 2:5  Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.

Amelyek kedvesek Istennek – itt másik szót használ, de az is azt jelenti, hogy elfogadott. Mi az, ami elfogadott Istennek? A szentség, a tisztaság. Hogyan lehetek így? Jézus Krisztus által Ő elfogadott.

2Kor 6:2 ugyanezt az elfogadott szót használja – euproszdektosz –, íme most van az üdvösség napja. Íme, most van az a nap, amikor el vagy fogadva. Minden reggel, amikor felkelsz, mondd azt nyugodtan magadnak: ez az a nap, el vagyok fogadva. Legyünk szabadok az Úrban, ahogyan ott állunk Őelőtte!

P. Kende

Márk 10-ben az egyik történet a gazdag ifjúról szól.

Márk 10:17 És mikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember és letérdelvén előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem?

Szeretnék Jézusra tekinteni abban, ahogy megnézzük ezt a történetet, Őrá gondolni és Vele gondolkodni ebben a helyzetben.

Az ember letérdelt Őelőtte, Jó Mesternek nevezte. Ez tisztelet teli dolog. A kultúrájukban ez fontos volt, hogy tisztelettel illess valakit, aki jelentős. Egy értelemben ez kicsit hízelkedés valójában. Egy értelemben ez az ember várt valamit Jézustól. „Te Jó Tanító vagy! Tudom, hogy a tanításod jelentős.” Volt valami azonban, ami hibázott. Ez az ember Jézust Jó Tanítónak gondolta. Egyértelműen nem gondolta Őt Istennek, mert nem is mondta ezt. Jézus éppen ebben hívja ki egyből ezután.

Letérdel előtte, és Jó Tanítónak nevezi, tiszteletet ad Neki. Viszont ez nem elég, mert valójában, ha felismerte volna, hogy ki Ő, akkor arcra borult volna, és nem térdre, és nem ezt a hízelkedő dolgot mondta volna, hogy Jó Tanító. Hanem azt mondta volna: én Istenem; amit Tamás mondott, amikor Jézus megjelent neki a feltámadás után. Azt mondta: én Uram, én Istenem.

Ez a fiatalember pozitív volt Jézus felé, de ez nem volt elég. Ez érdekes, mert megvan ez a lekicsinylő jóindulat Jézus felé: Ő egy jó tanító, Ő egy nagy próféta; de ez annyira semmit nem jelent.

Márk 10:18 Jézus pedig monda neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten.

„Azt mondod, hogy Isten vagyok?” A fiatalember nyílván nem mondta ezt. „Jó Tanító vagy.” Jézus azt feleli neki: „Ez így nem ér semmit, ez így jelentéktelen. Ez így nem számít, ez így nem érdekes. Köszönöm, ebből nem kérek. Ez túl kevés.” Pedig ez az ember fel akarta emelni Őt, dicsérni akarta Őt. Azt akarta mondani: „Jézus, én tisztellek Téged. Tudom, hogy Te meg tudod mondani nekem a választ.”

Jézus egy értelemben azt kérdezi tőle: „Értem, hogy azt várod, hogy megmondjam a választ, de mit szól ehhez? Én vagyok a válasz.” „Ó, ez túl nagy falat! Köszönöm abból nem kérek.”

Kicsit később ugyanez a csapat – ugyanazok az emberek, akik jónak mondták Őt, akik azt mondták: rendben van, Ő egy Jó Tanító – itt Luk 23:18 és 21-ben azt kiabálják: feszítsd meg! Ugyanaz az ember, aki azt mondja Jézusra, hogy Ő rendben van, az most azt mondja: „Feszítsd meg! Add nekünk inkább Barabást. Inkább egy gyilkost és gazembert kérünk. Ez nekünk nem kell.” Ugyanaz a csoport, akik azt mondták: rendben van ez az Ember, tegyük királlyá, ha Ő lesz a király, akkor ingyen eszünk minden nap; mert Jézus csodát tett és ételt adott nekik a semmiből.

Luk 23:35a  És a nép megálla nézni. Csúfolák pedig őt a főemberek is azokkal egybe

Megérintette-e Jézust ez a gúnyolás? Ez vajon számított Neki? Ha rábízta volna Magát, amikor dicsérték, ha elfogadta volna a dicséretüket, ha azt mondta volna a gazdag fiatalembernek: végre valaki, aki legalább azt mondja, hogy Jó Tanító vagyok!; ha elfogadta volna ezt, ha ráállította volna a szívét, akkor a csúfolás megroggyantotta volna Őt. Akkor az, hogy elutasították, az tönkretette volna.

Ján 2:25 Jézus azonban tudta, hogy mi van az emberekben. Ezért nem bízta Magát az emberekre, az emberek dicséretére. Nem bízta Magát az emberek gúnyára vagy dicséretére. Nem érdekelte. Azt mondta, hogy nem ez számít. Ján 13 és 14 Jézus tudta, hogy Ő honnan jött, tudta, hogy Ő az Atyát képviseli. Tudta, hogy miért van itt, és tudta, hogy meg akar menteni bennünket. Ezért jött el. Ez az oka, hogy itt volt, újra meg újra látjuk ezt az Írásokban. Miért jött? Azért, hogy Őt szolgálják? Azt mondta: „Nem, köszönöm. Engem nem kell szolgálni. Én azért jöttem, hogy szolgáljak.”

Azért beszélek erről, mert amikor az életünkben jól fut a szekér, amikor jól mennek a dolgok, amikor nagyon sok barátom van, amikor mindenki kedvel engem, amikor kicsattanok az egészségtől, amikor vannak szuper kütyüim, akkor olyan könnyen a szívemben ránehézkedek ezekre, rátámaszkodom ezekre, felépülök ezek által. Annyira könnyű azt mondani: „Hát, igen, megérdemlem. Igen, mert én jó keresztény vagyok. Hát, igen! Nekem megy ez. Az én erőm.”

Mint Nabukodonozor Dániel könyvében. A palotájából kinézett – a legdicsőségesebb birodalom, amit valaha építettek, Babilon – és azt mondta: ezt én csináltam. „Komolyan?! Ezt tényleg te csináltad, Nabukodonozor?” Isten megmutatta neki a büszkeségét és az ostobaságát. Ez történhet velünk. Amikor jól megy a szekér, akkor annyira fel tud fuvalkodni a szívünk.

Péld 14:20b a gazdagnak pedig sok a barátja. Észrevetted-e? Lehet, még soha nem voltál ebben a helyzetben. Lehet, még nem voltál gazdag ember, akihez mindenki dörgölőzik, de lehet, te voltál az, aki … :-) A szívünk annyira ostoba, annyira mocsok, annyira rövidlátó és annyira büszke.

Jézus nem bízta Magát erre a dologra, mert egyetlenegy dolog számított: „Felismered-e, hogy Én vagyok a Messiás? Felismered-e, hogy Én Isten vagyok? Felismered-e, hogy Én vagyok az út, az igazság és az élet?”

„Nikodémusz, újjá kell születned. Vadonatúj, mindent elölről. Felismered-e? Ne mondd, hogy Jó Tanító vagyok. Ne mondd, hogy nyílván Istentől jöttem, ha nem vagy hajlandó azt mondani, hogy Én Isten vagyok. Nikodémusz, többre van szükség, mint a jó szándékod. Többre van szükség, mint a jóakaratod.”

Annyira tetszik ez nekem, hogy Isten azt mondja: „Mélyebbre nézz. Figyelj, tényleg azt hiszed, hogy szükségem van az áldozatodra? Tényleg azt hiszed, hogy hozzáad valamit az Én trónomhoz az, hogy te dicsérsz Engem? Komolyan azt gondolod, hogy hozzá tudsz tenni? Vagy a gúnyolódásoddal, vagy az elutasításoddal el tudsz venni belőle?”

Zsolt 50:11-14 Isten azt mondja nekünk: „Ha Én éhes lennék, gondolod, hogy megmondanám neked? Enyém minden, az egész világegyetem. Enyémek a vadállatok. Hetedhét országban minden az Enyém – ez az Ószövetség –, azt hiszed, ha hozod az áldozatodat, akkor majd Én jóllakok vele? Ez nem erről szól, hanem arról, hogy nekünk van egy kapcsolatunk, és te vágysz arra a kapcsolatra.”

Az áldozat nem arról szól, hogy Isten gazdagabb lesz attól, vagy jóllakik azzal, hanem arról, hogy te akarsz egy kapcsolatot Ővele. „Ha te vágysz erre, ember, akkor Én nyitva állok erre. Én szeretlek téged, és elfogadlak téged, és nem kérdés, hogy befogadlak-e téged.”

Ez a nagyszerű, hogy Jézus azt mondja nekünk: ne gyere Nekem a lekicsinylő jó szándékoddal! Jézus Krisztus vagy a Megváltó, vagy a testet öltött Isten, vagy senki.  Ha gúnyolódsz, akkor nehogy azt hidd, hogy meg tudod rendíteni Isten trónját, nehogy azt hidd, hogy meg tudod rendíteni Isten munkáját! Ha elutasítod, ha letagadod, nehogy azt hidd, hogy Őbelőle bolondságot csinálsz!

Zsolt 14:1 … Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten …

P. Schaller mondta a minap, hogy az ateistáknak van egy világnapjuk, ami április 1. Csak magadból csinálsz bolondot. Lehet ezt hinni, ha akarod, de az nem változtat a tényen, hogy Isten keres téged és követ téged, és meg akar menteni téged. Azért élsz, azért van még egy szívdobbanásod, mert Isten keres téged.

Jézus viszont tudta, hogy nem bízhatja rájuk Magát. Ezért, amikor a kereszten volt, amikor teljesen elutasították, amikor megkínozták, amikor lemeztelenítették és világ csúfjára függött a kereszten átkozottként, elutasítottként, leköpködték, megtépve, haldokolva, iszonyatos kínok között, akkor Luk 23:43 szolgált egy ember felé, akinek nyitva volt a szíve, és megmentett még egy lelket. Hogy tudta ezt csinálni? Úgy, hogy nem bízta rájuk Magát a szívében.

Ő nem támaszkodott az emberek dicséretére, nem érezte Magát bukásnak, ha elutasították. Azért mondom ezt, mert fel kell ismernünk valami nagyon fontosat. 2Kor 3:5 – éppen az üzenet előtt gondoltam erre a versre, mert felismertem az alkalmatlan voltomat arra, hogy beszéljek erről, hogy beszéljek az Úrról – ott azt mondja Pál, hogy a mi alkalmas voltunk nem magunktól van, hanem Istentől. A mi alkalmas voltunk Istentől van.

Hívőkként sokszor – hiszem – megállunk a járásunkban, mert látjuk az alkalmatlan voltunkat. Ha így van, akkor nem a megfelelő helyre támaszkodtál. Ha így van, akkor nem a megfelelő helyre nehézkedtél.

Hívőkként vannak barátaink. Ez fontos a számunkra egyébként. Hiszem, hogy nagy részben ezért olyan drága nekünk a gyülekezet, mert itt nem azok vannak, akik természetszerűleg a barátaink lennének, hanem vannak barátaink, akik a hitben a barátaink. Például vannak, akik szurkolókként egymás ellenségei lehetnének :-), itt mégis barátok.

A lényeg az, hogy a hitben vannak barátaink. Lehet, ketten barátok a hitben, és az egyikük hoz egy hülye döntést, és elfordul a hittől. Többé nem járhatnak együtt a hitben. Lehetséges, hogy a másik is megáll a járásban, mert a barátja többé nincs ott, többé nem mehetnek együtt. Isten mentsen, hogy így legyen! Ismerjük fel ennek a dolognak a korlátait. Így nem élhetek, nem számolhatok így.

Az én alkalmas voltom vagy Istentől jön, vagy ez az egész csak egy színház, vagy ez az egész csak egy vallás. Isten ments! Vagy Istentől jön az erő, amiben járok, vagy vicc, és minek színlelünk? Minek játsszuk el? Ne támaszkodjunk annyira rá!

Hálás vagyok a barátom hitéért. Hálás vagyok, hogy imádkozhattam valaki mással az előbb, annyira élveztem a közösséget abban a pár percben! Hálás vagyok ezért, de nem fogok rá támaszkodni a hitemben, és viszont.

Mi van, ha Isten kivesz engem innen holnap? Például, szívroham miatt megyek „Haza”. Én nagyon boldog leszek, aki marad, az nem annyira. :-) Megállítana ez a hitedben? Valaki más másként beszélne ugyanarról az Úrról. Lehet, komolyabb lenne. Végre! :-) Lehet, úgy éreznéd, hogy kevésbé szól hozzád. Akkor mi történik? Szerintem semmi. Nem támaszkodhatok így a másikra. Nem támaszkodhatok arra az emberre.

Luk 6:22-23-ban Jézus azt mondta, hogy a te kapcsolatod számít Istennel. Amikor gúnyolnak a hitedért, vagy tapsolnak, akkor az Úrral való kapcsolatod számít. Nem lehet, hogy embereknek igyekezzünk tetszeni. Isten ments! Ez nem így működik.

Isten segítsen nekünk abban, hogy szelíd választ tudjunk adni – 1Pét 3:15 – mindenkinek, aki kérdez bennünket a reménység felől, ami bennünk van. Ugyanakkor nem az érdekel, hogy megfelelek-e valaki tetszésének, vagy sem, hanem: én Istennel járok, ez az én személyes járásom.

Apcsel 8 Fülöp egy ébredés közepén van, ő egy fontos szolgáló, evangélista. Nagyon fontos, amit csinál, sok ember tér meg, sokan születnek újjá. Az egyik érdekes vers, Apcsel 8:26-ban a Szent Szellem azt mondja Fülöpnek: menj arra az útra délen; és hozzáteszi: az egy járatlan út. Ez egy sivatagi út.

„Uram, jól hallottam? Itt nagy gyümölcs, nagy haszon van. Itt jelentős a szolgálatom. Menjek arra az útra, ahol nem történik semmi, és meg is mondod előre, hogy ott semmi nem történik? Miről beszélsz nekem? Uram, nem itt kéne lennem?” Az Úr azt mondja: „Nem, szánok neked valamit odalenn. Van valami fontos számodra odalenn.” Merünk-e járni abban, amiben Isten vezet bennünket? Merjünk járni ebben!

Jézust nem lehet túl kicsinek, vagy túl nagynak tartani, túl mellékesnek vagy túl fontosnak tartani, csak helyesen vagy nem helyesen látni. Vagy felismered, hogy Ő a hatalom, az élet, az erő tebenned, vagy helytelenül látod, vagy elmulasztasz valamit. Isten ments, hogy ez megállítson bennünket.

Sok ember hallja Jézust szelektíven. Tudod-e, miről beszélek? Ha van gyereked, akkor igen. „Rakj rendet a szobádban!” – és nem történik semmi. Másnap: rakj rendet a szobádban! Nincs változás. Megint: rakj rendet a szobádban! Sehol semmi változás. Negyedik napon eldurran az agyad, bemész, és azt mondod: tessék rendet tenni a szobádban! „Miért kiabálsz? Miért nem szóltál?”

Ez a szelektív hallás, ez történik, amikor emberek azt mondják: Jézus soha nem mondta Magáról, hogy Isten. „Csak” azt mondta: Én és az Atya egy vagyunk; Ján 10:30, és a zsidók meg akarták kövezni, mert Istenné tette Magát. Ugyanígy, egy ostoba módon én is, aki hívő vagyok, hallhatom Őt túlságosan szűk módon, és azt gondolhatom, hogy vannak helyzetek, amikre Ő nem elég. Lehetünk ilyenek.

Arra gondolok, amin egyik testvérünk keresztülment. Nagyszerű hívő, drága testvér. Bátorító. Valaki, aki sokunknak jó barátja, és sokunknak az életéhez adott hozzá a hitén keresztül. A gyalogátkelőhelyen jött egy autó, és hozzákente őt egy oszlophoz. Ettől az egyik lába odavan. Mondhatja: „Uram, Veled járok. Nem vagyok nagyszerű hívő? Nem vagyok tanítvány? Nem vagyok bátorító? Nem vagyok aktív a gyülekezetben? Ezt miért csináltad velem?” Megvan bennünk ez a hajlandóság, hogy keressük a hibát, amit elkövettünk, és amiért most jött a büntetés.

Aztán a másik hiba, a gondolat, ami biztosan benne is felmerült, bár erről nem beszéltünk: „Akkor hogyan tovább? Hogyan csinálhatnám tovább, hiszen minden megváltozott? Hogyan fogok pantomimozni? Hogyan fogok evangelizálni? Hogyan fogok dolgozni? Hogyan megy tovább az életem?” Ebben ott van az a kérdés, ami nagyon valós: hogyan lesz Isten elég nekem erre? Ez valós dolog, több mint tíz éve történt.

Lehet örömünk ebben. Azt mondhatjuk: igen, Ő elégséges, Ő nem más, Ő ugyanaz, Ő velünk van ebben is.

Ne engedjük, hogy ezek megraboljanak minket, mert a kapcsolatunk Istennel nem függ a környezettől, a helyzettől, emberektől, a gyengeségeinktől, az erősségünktől. Soha semmi nem választhat el.

Zsolt 48:15 Bizony ez az Isten a mi Istenünk mindörökké, ő vezet minket mindhalálig!

Ő vezet minket, és az utolsó szó nagyon különleges: mindhalálig! Ő vezet minket mindhalálig. Egészen végig. Akár oda is, amikor meghalok, akkor is Ő vezet, és bízhatok Benne. Erőt ad nekem. Ha minden megváltozik az életemben, ha minden összedől az életemben, Ő ott lesz velem. Ha csalódok a barátomban, Ő ott lesz velem. Ha csalódsz a pásztorodban, Ő ott lesz veled.

Isten a mi Istenünk, Aki vezet minket mindhalálig. A Vele való kapcsolatunk legyen a legerősebb, a legnagyobb a számunkra. Ámen.